Ha megkérdezel egy személyi edzőt vagy valami gyúrós havert, hogy milyen edzéstervvel érdemes belépni a súlyok világába, jó eséllyel rögtön kapsz egy kész mell-hát kar láb-váll stílusban osztott programot. Néhányan esetleg egy teljes test-programot javasolnak beugrónak, majd rögtön hozzáteszik, hogy az csak kezdők esetében használatos és hatásos.

A teljes testet megdolgozó programok hosszú múltra tekintenek vissza, valószínűleg az emberi test edzésével egyidősek: nem valószínű, hogy az ókori görögöknél is nemzeti mell-hát nap volt a hétfő. Az állítható súlyos rudak és tárcsák feltalálása után mindenesetre a teljes testet megdolgozó gyakorlatokkal operáló edzések voltak a norma. Az olyan bajnokok, mint Reg Park vagy Tommy Kono karrierjük során végig ilyeneket alkalmaztak. Magasságukhoz viszonyított izomtömegüket egyébként a mai naturál (doppingtesztelt) testépítők sem képesek túlszárnyalni: úgy látszik, a természetes határokat nem lehet kitolni némi extra segítség nélkül.

Miért nem látunk akkor gyakorlatilag senkit sem manapság az átlagos edzőteremben, aki hasonló programot követne (eltekintve néhány megszállottól)? Hát a fő ok talán az volt, hogy jöttek a '60-as évek, a hippik, a rock'n'roll és Joe Weider. Utóbbi még az előbbi kettőnél is pusztítóbb ideológiával: a testet izomcsoportokra osztó edzésterv és a nagyszámú izolációs gyakorlat ötletével. Ez egyébként érdekes módon egybeesett az első szélesebb körben elérhető mesterségesen előállított anabolikus szteroidok megjelenésével. Szép lassan pedig az osztott programok lettek a norma, köszönhetően a Weider-féle marketinggépezetnek és a gyúrós újságok által futtatott edzésterveknek. Innentől számítjuk a teljes test-programok hanyatlását.

Ez persze csak az olyan nem teljesítmény-specifikus sportágakra igaz, mint a testépítés. A súlyemelőknek például a mai napig természetes, hogy egy bizonyos szint felett akár heti 10-14 edzést is abszolválnak, ahol minden alkalommal összetett gyakorlatokkal dolgoznak, a lábakat és a hátat is mindig edzve. Ehhez képest például Klokov nekem nem úgy tűnik, mint aki nagyon összeesett a túledzés hatására:

Vagy vegyük például Tommy Konót, aki az '50-es években 21 világrekordot állított fel, olimpiákat nyert, 1955-ben és 1957-ben pedig felhajtott két Mr. Universe-címet is úgy mellékesen. Kono aktív sportolóként és edzőként is a teljes test-programokat favorizálta. Ne felejtsük el, ez még a szteroidok előtti világ volt.

Ehhez képest szerintem sok, mai profi testépítő is megirigyelné a virgácsait.

A legfőbb indok a teljes test-programok ellen, hogy a középhaladóktól kezdve túledzéshez vezet. Egy haladó sportoló ugyanis már olyan intenzitással képes edzeni, amiből nem képes regenerálódni két-három napon belül - ennél többet pedig ilyen programmal nem pihenhet, ugyanis ekkor már az edzésfrekvencia látja kárát.

Az igazság az, hogy a regenerálódás több szinten megy végbe. Az izmoknak is szükségek van pihenőre, mielőtt megint teljes gőzzel lennének képesek dolgozni, azonban ez elég messze van a manapság divatos egy héttől: az edzés hatására felpörgő proteinszintézis 36-48 óra után visszaáll a normális szintre, bármilyen intenzív is volt az edzés. Ez ugye azt is jelenti, hogy rásegítés nélkül az osztott edzéstervvel dolgozók izmai 1,5-2 napig fejlődnek, majd a következő edzésalkalomig jó esetben is max szinten maradnak - gyakoribb edzés esetén azonban heti többször is felfuttathatjuk a fehérjeszintézist adott izomcsoportra. Az edzés által okozott mikrosérülések kijavítása ennél több időt is igénybe vehet, azonban ez nem zárja ki az ismételt edzésalkalmat.

Ami az igazi probléma, az a kötőszövetek és a központi idegrendszer: ezeknek már több időre van szükségük a regenerálódáshoz (bár az egy hét még ebben az esetben is túlzás).

Többféle módszer is létezik ennek áthidalására. Bill Starr például az intenzitás heten belüli variálását tartotta célravezetőnek. Ebben az esetben a három edzésalkalmat egy nehéz, egy könnyű és egy közepes intenzitású alkalomra osztjuk: a hét eleji nehéz, magas intenzitású edzés utáni regenerációt a hét közepén egy könnyű nap támogatja. Az edzések heti összterjedelmének megfelelő szintjét viszont a három alkalom már biztosítja.

Egy másik elterjedt megoldás a különböző ismétléstartományok használata az egyes napokon. Szintén gyakori a fő gyakorlattípusok (nyomás, húzás, guggolás) variálása a héten belül: nyomásra például hétfőn fekvenyomás, szerdán fej fölé nyomás, péntek tolódzkodás súllyal.

Konkrét programok tekintetében kezdőknek a Starting Strength, középhaladóknak a Madcow 5x5 lehet jó kiindulópont. Természetesen nem szabad elfelejtetni, hogy mindenki más-más paraméterekre (volumen, intenzitás, ismétléstartomány, stb) reagál optimálisan, illetve a pihenési igény és az edzések ideális gyakorisága is egyénenként eltérő. Kiindulási alapként viszont mindig érdemes egy bevált programot használni.