Úgy gondoltuk, ideje tisztázni a terminológiát és egyértelmű különbséget tenni mozgás, edzés, testépítés, gyúrás és emelés között. Mi - ahogy a blog neve is célratörően utasít - emelünk. Súlyokat, saját testünket. Az izomépítés, zsírégetés tulajdonképpen csak egy kellemes mellékhatása az edzésnek - lényeg az erőnléten, relatív erőn és a megmozgatott súlyokon van. Úgy akarsz kinézni, mint egy atléta? Edzz úgy, mint egy atléta. Készen állsz? Kit érdekel, készen állsz -e, mi belevágunk.

Jobb híján mozgással is lehet kezdeni a fittség világába tett utazásunkat. Amikor egy emeleteket nem liftezünk, hanem lépcsőzünk, a 300 méterre lévő boltba nem kocsival megyünk, vagy rendszeresen kocogunk, hogy ne kelljen orvost hívni, ha futottunk egyet a busz után. Sokan le is ragadnak itt - ami persze még mindig sokkal jobb, mintha a kanapén fetrengene egész nap a tévé előtt az illető. Mondjuk én megfogadtam, hogy ha valaha ennyire mélyre kerülök, inkább egy pisztollyal tisztítom ki a füleimet.

Edzés az, amikor céltudatosan, rövid- és hosszútávú célokat kitűzve, tervezetten emelünk. Erről pofázunk itt a blogon is már egy ideje, meg fogunk is még épp eleget, szóval erre most nem vesztegetnénk a szót.

Mit nevezünk akkor gyúrásnak? Amit a konditermi törzsközönség 90%-a végez: programozás és koncepció teljes hiánya, bicepszezés álló nap, dedikált popsi-napok hölgyeknek (végülis nagy izomcsoport, nem hülyeség), izolációs gyakorlatok orrba-szájba. Mindezzel nem is lenne gond, ha egy profi testépítőről beszélnénk (akinek mondjuk tényleg lehet olyan része, amit fel kell hozni egy versenyre), de aki mondjuk egy szabályos guggolást sem képes végrehajtani, az vajon miért csinál ehelyett a klasszikus gyakorlat helyett nyolcféle gépes lábgyakorlatot?

A gyúrós, klasszikus konditermi suttyókat mindannyian jól ismerjük. Szinte az utolsó ruhadarabig lemehetünk: papucs (flipflop), atléta vagy ujjatlan póló, ékszer, (nonfiguratív) tetoválás, szoláriumbarnította bőr, gépvágta hajzat, emberes bélszerkezet. Nincs ebben semmi új, de az utóbbi időben borzasztóan elkezdtek irritálni, és nem tudjuk szó nélkül hagyni ezt a bosszantó jelenséget.

A gyúrós a szépészeti izomfejlesztést helyezi előtérbe, a kilókon és a centiken túl más mérőszámot nem is ismer. Hányas a karod (a derékmérettel valahogy egyikük sem szeret dicsekedni)? Mennyit nyomsz fekve (lehetőleg minél szélesebben, vállból, két év múlva meg feküdhetsz a kés alá, hogy egy vizespalackot fel tudj emelni)? Hány gramm fehérje (mellette meg sültkrumpli-hamburger étrend)? És a további konditermi legendák, hősök, tíz-húsz év távlatából hatványozódott számok és saját hőstettek, és persze ilyen-olyan sajnálatos sérülések, melyek következtében már sajnos nem edzhet, de ez a sérülés nem gátolja meg abban, hogy Michelin-babává igya és zabálja magát. Attól nem tiltotta el a sportorvos.

Talán mondanunk sem kell: mindez zsákutca. Hamis célok, félreértelmezett módszerek. Ahol a fekvenyomás mindennek az alfája és omegája, ahol csigák-lábgépek-vállgépek csattognak; nyomják ezerrel a felüléseket; de pár sorozat (akár ellensúlyozás nélküli) húzódzkodás vagy tolódzkodás is komoly gondot okoz, azt hogy is lehetne komolyan venni? Ahol mindenkinek annyira "rossz a térde", fáj a segge, fáj a golyója, fárasztó napja volt, meg még a szomszédjának is fárasztó napja volt, úgyhogy sajnos guggolnia tilos, a felhúzásra furcsán összenéznek, hogy ez most mi, meg különben is, eltöröd a derekadat, de amúgyis minek akarsz izmos derekat?

És hajlítgatnak, lábazgatnak, de még azt se nagyon. Smith-machine! Hatalmas, teátrális fújtatások, lefoglalunk egyszerre három gépet, a húzódzkodórúdnál csigázgatnak, a tolódzkodóállványnál órákig beszélgetnek, majd kicsit lifteznek (30 kilós segítséggel), a guggolóállványodnál pedig bicepszezgetnek. Vádlizgatás, alkarozgatás, Istenem... kesztyű, szivacs (csak nehogy feltörje a tenyerünket ez a nehéz súly), guggolásnál (mi az?) párna a rúdra, hogy kíméljük a kis tarkónkat. Esetleg ha felhúznál öcsécském, lenne hátad meg csuklyád, hogy tartsa azt a kurva rudat, meg lehet hogy nem a csigolyádra kéne rakni a 100 kilót, amivel negyed guggolásokat nyomatsz.

Meg persze a gyönyörű műanyagdobozos szarok, azt tömjük magunkba, mert attól szép nagyra fogunk nőni. Edzés előtt bedurrantó, utána meg a recepciós kislányokkal kevertetünk egy 100% természetes alapanyagokból kinyert, neonfényű turmixot, bele meg mehet egy kis kreatin. A kreatin kötelező, elengedhetetlen egy 40 kilós kezdő számára, mert kétszer akkora súlyokat tud majd emelni, és borzasztóan erős lesz, ráadásul hogy a viharba lehetne megenni napi 8 kiló színhúst? Hiszen a súlyzós edzés olyan szinten roncsolja az izomrostokat, hogy másképp nem lehet pótolni a kreatint. Hasonló broscience-hegyek, zabálnak egész nap, a tojássárgáját kidobják, és fekszenek vissza az ezerféle fokokban döntött padokra, a könyöküket pedig kitámasztják bicepszezgetéskor, mert úristen, ha véletlenül megmozdul a kar többi része, netalántán rásegítesz vállal, akkor nem is tudom, mi történik, még a végén természetes vonalban fog mozogni a karod? Na csak azt nem szabad, az valódi katasztrófa lenne! Húzódzkodás csakis-csakis kibaszott széles fogásban, csakis vállra (esetleg nyak mögé, az nagyon vagány!), előre néző tenyerekkel, és ha bárki rálendít a lábával egy kicsit a végén, az szabálytalan, csaló, béna. Ja, és nehogy mondjuk vállszélességben fogd meg a rudat, nehogy feléd nézzenek a tenyerek (chin-up), az semmire se jó, a bicepsz dolgozik a lattimus dorsi helyett!

És igen, és írják a kérdéseket a fórumokra, hogy a bal mellizmom felső része laposabb, mint a jobb (nem csoda), és hogy növeszthetek hatalmas vádlikat meg csuklyákat, alkarra-hasra melyik a legjobb gyakorlat. Alsó hasizom, meg oldalsó mellizom, ezekre kell edzeni annak is aki egy hete látott először olimpiai rudat.