Úgy tartja a mondás, hogy a fejlődés kulcsa 70%-ban a táplálkozás, 30%-ban az edzés (az arányok a mesélő személyétől függően változhatnak). Ha valóban ilyen fontos hogy mikor, mit és milyen mennyiségben tolunk arcba, érdemes megnézni néhány elterjedt, axiómaként kezelt tesóelvet (bocs, valahogy így fordítanám le a broscience kifejezést). A kajálás egyébként is népszerű és hálás téma, hiszen mindenki úgy gondolja ért hozzá (végülis rendszeresen végzi). A valóság azonban az, hogy az anyagcseréről a mai napig relatíve keveset tudunk. Ami biztos, hogy alapvetően ez is csak kémiai reakciók összessége, amely során az energiaegyensúly természetesen determinisztikus úton megállapítható.

Ma a Joe Weider által is sikeresen terjesztett, népszerű elvet vesszük górcső alá, miszerint:

Egyél két-három óránként hogy pörögjön az anyagcseréd.

Mit is mond a termodinamika első főtétele?

Egy rendszer belső energiájának változása egyenlő a rendszerrel közölt hő és a rendszeren végzett munka összegével.

Szervezetünk is komplex rendszerként működik, amely energiát vesz fel (táplálék formájában) és ad le illetve munkát végez. A szervezet energiaegyensúlya a következőképpen modellezhető:

táplálék = BMR + fizikai aktivitás + TEF + elraktározott energia

Az anyagcsere során ahhoz, hogy a szervezet a bevitt táplálékot lebonthassa és hasznosíthassa, energiát kell befektetnie (innen származik egy másik érdekes elképzelés, a zsírégető ételek elmélete is). Ezt hívjuk az étel termikus hatásának (TEF). Ez azonban természetesen nem fix érték, hanem a táplálék mennyiségétől és összetételétől függ. Ha ugyanazt az étel három részletben viszed be ugyanott vagy, mintha egy étkezés alkalmával tetted volna ezt. Az autód sem attól fog kevesebbet fogyasztani, mert naponta ötször tankolsz bele két lityót, ugye? Ha 2000 kalóriát, amelynek TEF-je mondjuk 10%, egyben viszel be, a nap végén kalóriaegyensúly szempontjából ugyanott leszel mintha tíz részletben etted volna meg ugyanazt: 2000 - 10% x 2000 = 10 x (200 - 10% x 200).

A TEF-et mint magyarázó tényezőt fent kilőttük, a testmozgás energiaigénye jelen példa szempontjából nem releváns (bár meghatározó tényező, amennyiben testalkatunkat és kalóriaegyensúlyunkat befolyásolni szeretnénk). Nem tudok olyan kutatásról, ami szerint a gyakoribb étkezés következtében a szervezet kevésbé érezne késztetést az energia raktározására, tehát marad a BMR mint lehetséges magyarázó tényező.

A BMR azt mondja meg, hogy nyugalmi állapotban (fizikai aktivitás hiányában) szervezetünk mennyi energiát használ fel. Nyilván energiára van szükség ahhoz hogy a belső szervek (szív, vese, stb) vagy az agy alapszinten funkcionáljon. Ez egyébként hasonló testkompozíciójú, súlyú és magasságú személyek esetén is nagy szórást mutathat. Nyilván olyan külső tényezőktől is függ egyébként, mint például a hőmérséklet, mivel a testhőmérsékletünket fixen (legalábbis egy nagyon szűk hőmérséklet-tartományban) szeretnénk tartani.

Evolúciós szempontból van egyébként logika abban, hogy a szervezet hosszabb táplálékszegény időszakok során megpróbál spórolni az energiával (tehát lelassul a BMR). A kutatások azonban azt bizonyítják, hogy ez nemhogy 2-3 óra, hanem inkább 60 óra böjt után kezdődik meg (az idézett kísérlet szerint kb 8%-kal lassult az anyagcsere sebessége 60 óra után). Ami azt illeti, mások pont az eredeti elképzeléssel ellentétes következtetésre jutottak, azt tapasztalták, hogy 36-48 órányi böjtölés 3,6%-10% közötti mértékben gyorsított az anyagcserén. Ez egyébként logikus is: nehezen képzelhető el, hogy ne lett volna evolúciós zsákutca egy olyan faj vagy populáció amelynek 2-3 óránként táplálékra van szüksége az optimális testműködéshez.

Láthatjuk tehát, hogy finoman szólva is meglehetősen gyenge a 2-3 óránkénti étkezés szószólóinak érvanyaga, sőt valójában a rövid böjtök kifejezetten jó hatással vannak az anyagcserére. Nem csoda, hogy egyre népszerűbbek az alternatív megközelítések, mint például a Warrior Diet vagy az időszakos böjtöléses protokollok mint a Leangains. Ezekről a későbbiekben is lesz szó, úgyhogy továbbra is olvass minket!